Egy raklapnyi friss, ropogós mozgókép érkezett a Warhammer 40,000: Dawn of War második részéből. Lesz itt gameplay jelenetsor, meg bemutatkoznak az Orkok is.
A Reéic jóvoltából készülő második felvonás a Company of Heroes-ból jól ismert Essence 2.0 motort használja majd. Természetesen a mai igényekhez igazítotják az engine képességeit, így lesz benne DX10 valamint felpumpolt Havok fizikai motor. Egyelőre csak az ork és a Space Marines frakciója ismert, azonban a következő hónapokban hamarosan újabb tájékozatás várható ezen a fronton. Ráaádul co-op kampányt is kapunk majd. A lepusztult városi környezeten kívül kopár, sivatagos, hegyekkel tüzdelt, illetve dzsungeles térképeken akciózhatunk. A sikeres küldetések után különleges tárgyakat kaphatunk, melyek a későbbiekben hasznunkra vállhatnak majd – páncélok, fegyverek, ritka tárgyak. Összesen hat squad-ot irányíthatunk egyszerre, akiknek élén különzöző hősök állnak, akikre különös figyelemmel kell majd figyelni, ha sikeresen akarjuk teljesíteni a küldetéseket. Ráadásul különböző kinézettel rendelkezik majd mindegyik egység. Az épületeket elfoglalhatjuk, illetve a környezet rombolható lesz.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...