Nem tudja tartani a korábban ígért megjelenést a svéd Avalanche legénysége, így a Just Cause folytatása csak az év harmadik negyedévében debütálhat.
Rico Rodriquez kalandjainak folytatása eredetileg az év elsú negyedévében kerültek volna terítékre, de a svéd Avalanche meg nem nevezett okok miatt nem tudja tartani az ígért céldátumot, így kénytelen volt elhalasztani a dél-amerikai kalandtúrát. A csapat PC-re,. X360-ra és PS3-ra is készülő produkciója jelen állás szerint 2009 harmadik negyedévében kerül fel a polcokra, de mivel nem ez az első csúszás, könnyen megeshet, hogy idén sem kapunk ízelítőt a játékból.
A második részben ismét Rico Rodriguez amerikai titkosügynök bőrébe bújunk, hogy újabb rosszfiúkat fosszunk meg törvénytelenül szerzett hatalmuktól. A folytatásban a helyszín ezúttal keletre helyeződik át, így nagyobb kitérőt teszünk majd Délkelet-Ázsiában, ahol a Island of Panau szigeten kell megdöntenünk a kegyetlen diktátor, Baby Panay hatalmát. Érdekes csavar, hogy már a történet elején kiderül, hogy korábbi segítőtársunk, Tom Sheldon egyezséget kötött az elnyomó Panay-val.
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…