A napokban jelentette be az EIDOS, hogy komoly bukásként tekintenek a legújabb Tomb Raider-epizódra, mely eddig mindössze 1.5 millió példányban kelt el.
A Crystal Dinamics legújabb Tomb Raider-epizódja, az Underworld a korábbi részekhez képest nagyon jóra sikerült, a szaksajtó imádta a ráncfelvarrott Lara nénit, azonban a vásárlók mégse özönlöttek, így eddig csak 1.5 millió korongot kapkodtak el a játékból, mely az EIDOS szerint egyértelmű bukás. Ennek hatására közel 30 embertől váltak meg a Crystal Dinamics-nál, és nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben bedurvul Lara, és elfelejthetjük a Teen besorolást.
A hírt az az Eric Lindstrom terjeszti a világhálón, akit pár napja dobtak ki az EIDOS-tól és aki az Underworld direktoraként ténykedett idáig. Elmondása szerint olyan megújulásra lesz szükséges a sorozatnak, mint amit a Batmannel művel Nolan, úgyhogy alaposan fel van adva a lecke a fejlesztőknek.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…