Final Fantasy XIII – Se demó, se 2009-es megjelenés Európában

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem szolgált túl kellemes hírekkel a Square Enix elnöke, Yoichi Wada. Az úriember a Reuters-nek nyilatkozva a legújabb Final Fantasy demójának és végleges verziójának a megjelenéséről is mesélt.

Yoichi Wada, a Square Enix elnöke a Reuters-nek adott interjúban mesélt a Final Fantasy XIII megjelenéséről, illetve a közelgő demó debütálási dátumáról. Wada elárulta, hogy a PlayStation 3 exkluzív cím először Japánban lát majd napvilágot, ráadásul még az idén, azonban a nyugati régiónak egészen 2010 áprilisáig várnia kell a premierig. Ezzel egyidőben fel is merült a kérdés, hogy akkor vajon az X360-as verzió is ekkor érkezik-e meg, azonban Wada erre csak annyit mondott, amit a japán cég már korábban is hangoztatott, miszerint a PlayStation 3 verzió munkálatainak befejeztével állnak neki az X360-as átiratnak.

 

A márciusban debütáló demóval kapcsolatban se kaptunk túl jó híreket, ugyanis a Final Fantasy VII: Advent Children Blu-ray verziójával együtt érkező demonstrációt csak a japán felhasználók próbálhatják ki, Európa és Észak-Amerika egyelőre ebből is kimarad.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24