Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Uncharted 2: Among Thieves – Friss infók érkeztek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi Spike VGA-s videót követően sikeresen szert tettünk a Game Informerben megjelent leleplező cikk scannelt verziójára, melyből több érdekességre is fény derült a játék kapcsán.

A nem is oly régen bejelentetett Uncharted 2: Among Thieves-ről egyelőre csak annyi információnk akadt, hogy Marco Polo híres utazását követi majd nyomon Nathan Drake kalandor, illetve továbbra is PS3-exkluzív címmel van dolgunk. A Game Informer aktuális számából azonban kiderült, hogy a korábbi női szereplők helyett egy új hősnő, Chloe Frazer szerepel majd a játékban. Chloe hátteréről egyelőre semmi információnk, így nem tudni, hogy milyen szerepet tölt majd be a folytatásban. Ezen kívül érdekes adalék, hogy a közelharc dinamikusabb lesz, nem lesz tötő képernyő, a fegyvereket bármilyen helyzetben használhatjuk – futás, falon mászás vagy lógás közben, esetleg fedezék mögé bújva. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy fedezék mögé bújva ha célzunk, akkor is képesek leszünk mozogni.
Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17