Kategóriák: DSPlayStation Portable

GTA: Chinatown Wars – Megvan a megjelenési dátum

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kizárólag Nintendo DS-re készülő GTA epizód a korábbi csúszás után most végre konkrét megjelenési dátumot kapott. Ha minden igaz jövő tavasszal már játszhatnak vele a DS rajongók.

A Rockstar büszkeségtől dagadó kebellel jelenti, hogy a Nintendo marokkonzolára megálmodott Grand Theft Auto epizód, a Chinatown Wars a novemberben bejelentett csúszás után most végre biztosnak tűnő megjelenési dátummal büszkélkedik. A Rockstar Leeds gondozásában készült játék 2009. március 17-én, illetve 20-án kerül a boltokba. Az első időpont az amerikai üzletekre vonatkozik, míg a három nappal későbbi dátum az európaiakra.

A Rockstar Games egyik alapítója, Sam Houser csak annyit mondott, hogy a cégnél iszonyatosan izgatottak, hogy végre megoszthatják az igazi GTA élményt a DS fanokkal is. Ehez társul a Nintendo Power kommentje:

"… tagadhatatlan, hogy a Chinatown Wars valami olyasmit fog elkövetni, amihez egyéb játékok még csak közel sem jártak: megteremti azt az élő, lélegző világot a DS-en, ami a Grand Theft Auto széria sajátja"

Megosztás
Közzétette:
Wolf

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20