Kategóriák: Hírek

Új Activison címek vannak készülőben

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Atari aktuális konferenciája után – erről egy másik hírben – az Activison is felvázolta, hogy jövőre milyen címekkel óhajt elcsábítani minket. Ezek szerint lesz ötödik Call of Duty, új Guitar Hero és Tony Hawk is.

A Manhattanben tartott konferencia a játékokon belül hirdetni kívánó cégeknek szólt, tehát a "bejelentések" nem hivatalosak, úgy gondolom mégis érdemes szót ejteni róluk. Egyrészt azért, mert szó lesz komoly visszatérőkről, illetve korábban már sejtett folytatásokról. Ennek értelmében nem meglepő, hogy új epizóddal egészül ki a Call of Duty-széria, a Guitar Hero vagy a Tony Hawk franchise. A CoD esetében egy Modern Warfare 2-ről beszélhetünk, a fejlesztést pedig ezúttal is az Infinity Ward végzi.

Visszatér a legendás deszkás nevével fémjelzett Tony Hawk sorozat is. A majd egy éves hallgatást követően ráfér a szériára a vérfrissítés, hiszen a konkurens EA által kipréselt SKATE minden szempontból jobbra sikeredett ellenfelénél, így nem meglepő, hogy a Proving Groud után jegelte a franchise-t az Activison.Állítólag új megoldásokat kap a játék, többek között el lehet felejteni a kontrolleres irányítást és ha igazak a pletykák, akkor valami merőben más irányítási szisztémán dolgozik a Neversoft.

A Gutiar Hero megkapja ötödik felvonását, mely minden bizonnyal újabb perifériák felvonultatását és még komolyabb lehetőésgeket rejt majd magában, továbbá a Project Gotham Racing-sorozattal elhíresült Bizarre Creations is visszatér a körforgásba, ugyanis egy James Bond játékot fognak fejleszteni, melynek középpontjában a vezetés áll majd. Valamikor szeptemberre várható a produkció. Ezenkívül mégegy projekten is dolgozik a gárda, melyben a Forza Motorsportot akarják vegyíteni a Mario Karttal.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20