17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Dan Houser, a Rockstar jelenlegi fejese a Variety-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy közel sem biztos, hogy még idén megérkezik az első exkluzív DLC.

Mint ismeretes, az X360 tulajdonosok számára készül egy exkluzív letölthető tartalom, melynek tartalmáról egyelőre nem sokat tudni, habár a madarak új városrészek és megannyi plusz küldetést csiripelnek. Sok-sok pletyka látott már napvilágot a megjelenéssel kapcsolatban, azonban ezúttal maga a Rockstar jelenlegi első számú embere, Dan Houser jelentette ki, hogy abszolút nem biztos benne, hogy még idén elkészül a csomag.

Elmondása szerint nagyon jól haladnak a fejlesztéssel, de még mindig nincsen kitűzött dátumuk, így nehéz lenne megmondani, hogy mikortól lesz elérhető a valószínűleg igencsak méretes pakk.  Houser elárulta, hogy rengeteg dolog még formálás és alakítás alatt áll, a cél pedig a tökéletes minőség elérése, nem pedig a minél előbbi piacra dobás – dicséretes gondolat! Az interjúból azt is megtudtuk, hogy a Rockstar nagyon büszke arra, amit eddig elértek a fejlesztésben, azonban Houser figyelmeztetett, hogy ez számukra egy teljesen szűz terület, így főleg ez az oka, hogy a fejlesztési munkálatok ilyen sokáig elhúzódtak, hiszen korábban ilyet még nem produkáltak.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30