Deus Ex 3 – Friss részletek és koncepciós képek érkeztek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábban jeleztük, hogy a PC Zone októberi számában friss, ropogós részleteket közöl a brit magazin szerkesztősége. Megérkezett az újság, melyből kimazsoláztuk a képeket és az érdekességeket!

Most ünnepli 200. megjelenését a brit PC Zone, mely stílszerűen egy Deus Ex 3 előzetessel lepte meg állandó olvasóit. Az exkluzív információkból kimazsoláztuk a legérdekesebbeket, így például sikerült megtudnunk, hogy az Eidos Montreal egy konspirációs, csavaros sztorit talált ki, melynek írásában részt vett az előző két epizód forgatókönyvírója, Sheldon Pacotti.

A Deus Ex 3 2027-ben játszódik és ahogy arról már korábban beszámoltunk, az első epizód előzményeit taglalja majd. A játék főhőse egy hétköznapi fickó, Adam Jensen, aki egy privát biztonsági cég alkalmazottja. A cég egyik laboratóriumában dolgozik, ahol a biológiai mutációval foglalatoskodik Jensen. Érdekesség, hogy az itt kifejlesztett nanotechnológia egy része visszaköszön a Deus Ex első részében. Egy nap azonban felborul főszereplőnk unalmas hétköznapi munkamenete, ugyanis kommandósok törnek be cégéhez, és a kísérleteiet felhasználva iszonyatos vérengzés veszi kezdetét.

A montreáli bázis elmondása szerint a környezet erősen hajaz majd a Szárnyas fejvadászban látottakra. Shanghai például egy óriási metropolisz, ahol mind a hatalmas felhőkarcolókon, mind a lebegő villamosok tetején hatalmas holografikus kivetítőket látni. A város két részre szakadt: A felső régióban a gazdagok élnek, míg a alul a szegény negyed lakói húzták meg magukat.

A harcrendszert komolyan megreformálják, ugyanis a fejlesztők célja, hogy egy olyan rendszer részesei lehessünk mely egyaránt kielégíti a kezdő és a játékot jól ismerő játékosok igényeit. Ennek megfelelően kihagyják az előző rész nagy baklövésének számító funkciót, miszerint  csak egyféle töltény lehet nálad. A pisztolypárbajok esetében csakis célzási képességeink lesznek a döntőek, illetve a történet előrehaladtával megkaparintott tapasztalati pontok jóvoltából rengeteg spéci eszközt aggathatunk karabélyunkra.

Állítólag saját magunk is fejleszthetjük, mégpedig közel húszféle mutáció áll majd rendelkezésünkre, hogy genetikailag módosítsuk képességeinket. Például az egyik ilyen képesség jóvoltából, ha leugrunk egy magas épületről, akkor érkezés előtt hatalmas karok nőnek ki a hátunkból, amik tapadó korongként viselkedve a falhoz tapadnak, ezzel elkerülve, hogy becsapódjunk az asztfaltba, míg egy másik szuperképességgel puszta kézzel üthetünk át tömör betonfalakat, ezze meglepve az ellenséget.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30