Rage – Mégis csak elképzelhető az elektronikus terjesztés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A szintén id-s Tim Willits javította John Carmack korábbi nyilatkozatát, miszerint a Rage egyszerűen túl nagy lesz a letöltéshez…

John Carmack, az id Software egyik alapítója a közelmúltban tett egy kijelentést, miszerint készülő játékuk a Rage, mérete miatt alkalmatlan lesz az online terjesztésre. Ezt a kijelentést céfolta most Tim Willits, az id egyik munkatársa:

"Az az igazság, hogy az online terjesztés dolgát még nem igazán tárgyaltuk meg. John Carmack tett egy kijelentést a méretekkel kapcsolatban, ami tulajdonképpen nem teljesen korrekt, ugyanis ezen még nem vagyunk túl. Ő azt mondta, a Rage egyszerűen túl nagy lesz a letöltéshez, én is gondolkodtam a dolgon és tudjátok az emberek olyan sok mindent megoldanak… Szóval csak annyit szeretnék hozzáfűzni javítás képpen, hogy a Rage-től nem fog összeomlani az internet"

Minden esetre nem lesz egy egyszerű ügy, tekintve, hogy X360-ra is három lemezen érkezik a progi… De idővel úgyis kiderül kinek volt igaza.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30