Kategóriák: PlayStation 3 hírek

LittleBigPlanet – Minden korongot visszahívott a Sony

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már rég eladásra vártak a kereskedők raktáraiban hevert LittleBigPlanet korongok, amikor a kedves keleti iszlám vallásúak számukra sértő tartalmat véltek felfedezni.

Úgy fest, egyesek unalmukban nem tudnak magukkal mit kezdeni, így új hobbijuknak mások termékeinek megjelenési szabotázsát tűzik ki célul. Valami ilyesmi történt a LittleBigPlanet-tel is, mely napok óta a kereskedők raktáraiban várakozik, hogy a polcokra kerülhessen, de a tesztelői verziókban egyesek felfedeztek egy olyan háttérben felcsendülő licenszelt nótát, mely állítólag két kifejezést is tartalmaz a Koránból. Ez pedig manapság főben járó bűn, ugyanis iszlám vallású játékostársaink emiatt sértve érzik magukat, a Sony pedig kénytelen volt visszahívni világszerte az összes korongot. A játékot fejlesztő Media Molecule egy javítócsomag kidobását erőltette, amit a megjelenés napján dobtak volna ki, a Sony azonban a visszahívás mellett döntött. Ez természetesen a játék megjelenésének elhalasztásával jár, ami Európában így október 31-re módosult.

A dalban felcsendülő idézetek pedig így szóltak:
"Minden léleknek meg kell ízlelnie a halált" és "Eltűnik minden, ami a Földön létezik"
Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20