17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégén véget ért idei BlizzCon-ról érkezett jó pár, amúgy korábban már látott videó, illetve azt is megtudtuk, hogy eseti díjat kell fizetni a Diablo III majdani tulajainak a Battle.netért.

Múlt hétvégén leplezte le a Blizzard a Diablo III harmadik és egyben utolsó karakterét, a Wizardot, mely a természet elemi erőiből táplálkozik és egyelőre csak női karakter formájában ölthetjük magunkra a mágus öltözékét.Tarsolyunkból olyan látványos mágikus varázslatok tudunk majd előcsalni, mint a tűzlabda, elektrosokk, dezintegrálás, időlassítás vagy a teleportálás.

A bejelentés mellett természetesen számos háttérinfót és az első in-game jeleneteket is prezentálta a Blizzard a jeles eseményen, melyek melyek végre megtekinthetők, ráadásul viszonlyag tűrhető minőségben – múltkoriak pocsékak voltak. A kaliforniai csapat ezen kívül azt is bejelentette, hogy a World of Warcraft-hoz hasonlóan eseti költséget ró ki a Battle.net-re, azaz mindenféle adminísztrációval járó ügylet esetén – szerverváltás, karkaternév változtatás – egy jelképes összeget kell fizetnünk a csapatnak.

Legfrissebb bejegyzések

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18