Az Eurogamer belső forrásokra hivatkozva tegnap ismét a novemberi megjelenésről csacsogott, a Take Two és a Microsoft pedig még mindig hallgat.
A pénzügyi konferencián azért másra is fény derült. Többek között Strauss Zelnick, a kiadó elnöke örömmel jelentette be, hogy a 2008-as harmadik negyedév végéig az április végén debütált GTA-ből több mint 10 millió korongot értékesítettek és az év végére ez könnyedén elérheti a 15 milliós álomhatárt is. Zelnick azt is elárulta, hogy a régebbi GTA címek is jól futnak, ugyanis a korábbi epizódokból ugyanezen időszakban -májustól júliusig – összesen 1 milliót értékesítettek.
A kiadó ezen kívül azt is megerősítette, hogy őssztől egészen karácsony végéig új kampányt hirdet, hiszen Japánban október 30-án rajtol a játék, míg novemberben érkezik a PC-s verzió és mivel továbbra is szeretne a cég kitűnő kapcsolatot tartani a hardware gyártókkal – Sony, Microsoft és PC-s ipar -, így egy grandiózus marketing hadjáratot izzít be ősztől.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…