Kategóriák: Hírek

Zack Snyder együtt dolgozik az Electronic Arts-szal

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 300 és a jövő év márciusában mozikba kerülő Watchmen rendezője sikeresen megegyezett a kaliforniaiakkal, így a cég három jövendőbeli termékén is közösen ügyködnek majd.

Zack Snyder olyan produkciókból ismerhető, mint a Frank Miller féle adaptációból, a 300-ból vagy a szintén képregény-adaptációra építkező és jövő év márciusában érkező Watchmenből. Az úriember az EA-val kötött egyezség értelmében három teljesen új franchise-on dolgozik majd, vagyis nem már létező címek folytatása vagy azok adaptációja kerül terítékre. A szerződés ezen kívül lehetőséget biztosít Snyder által irányított Cruel & Unusual Films produkciós cég számára, hogy opciós jogával élve mindhárom termék filmadaptációját is ők készítsék el. Konkrétumokról egyelőre nincs hírünk.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24