Mirror’s Edge – Megjelenés és demó részletek

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A megjelenési időponttal kapcsolatos találgatásoknak végre vége, ugyanis az EA és a DICE állta a szavát és ma bejelentette a pontos időpontot.

Pár nappal ezelőtt még arról számoltunk be, hogy a nagyobb internetes áruházak módosították a Mirror’s Edge PC-s verziójának megjelenési időpontját, mely 2008 év vége előtte a következő esztendő elejére módosult, így az amúgy is kétséges debütálási dátumok miatt kisebb pánik tört ki. Az EA részéről a sajtószóvívő mindenkit megnyugtatott, hogy hamarosan konkrétumokkal rukkolnak elő, ami a mai napon meg is történt.

Ezek szerint a Mirror’s Edge konzolos verziói november 14-től lesznek megvásárolhatók Európában, míg a tengerentúlon három nappal korábban, november 11-től. A PC-s verzió valóban később jön, de nem 2009-ben, hanem valamikor karácsony környékén, ráadásul a teljesen egyedi világot felvonultató alkotás még a megjelenés előtt demóval kedveskedik, mely kizárólag X360-ra és PS3-ra lesz elérhető.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20