Kategóriák: Hírek

Guitar Hero – További rókanyúzás várható

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Activison-Blizzard tegnap tartott elemzői megbeszélésén a cég elnöke, Bobby Kotick megerősítette, hogy 2010-ben szeretnék megháromszorozni a megjelenő Guitar Hero-k számát, ami közel kilenc játékot jelenteni.

Tegnap este tartotta az Activison-Bizzard aktuális elemzői konferenciáját, ahol a kiadó következő évvel kapcsolatos tervei is elhangoztak, melyek között szerepelt az egyik aranytojást tojó tyúk, a Gutirar Hero sorozat is. A jelenlegi állás szerint a Neversoft 3-4 havonta termel magából ki egy-egy epizódot, azonban az Activison szeretné megháromszorozni ezt a számot és 2010-ben már közel kilenc játékot szeretnének kiadni. Valószínűleg a már most is kitűnően működő, egy-egy együttesre fókuszáló megoldással szeretnék elérni ezt a hatalmas számot, azaz Aerosmith, Metallica után újabb bandák útját követhetjük végig. Kotick azt is megerősítette, hogy a fejlesztésbe külsős csapatokat vonnak be, hiszen a Neversoft nem bírná a feszített tempót.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24