Diablo III – Előbb jön, mint a StarCraft II?! Nem hinnénk!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy ma felröppent pletyka szerint a Blizzard több StarCraft II-ön dolgozó munkatársat irányított át a Diablo 3 csapatához, így egyesek szerint előbb debütál az egy évtizede várt akció-RPG, mint a szintén régóta várt StarCraft folytatás.

Kora délután felröppent egy pletyka a Battleforum-on, miszerint a kaliforniai Blizzard több StarCraft II erőforrást is átcsoportosított a Diablo III csapatához, melyből egyenesen következik, hogy az akció-RPG előbb látna napvilágot, mint a StarCraft régóta várt folytatása. Állítólag egy baráti beszélgetés során hangzott el a belsős infó, melyet a Blizzard végül megcáfolt, és elmondásul szerint minden maradt a régiben,  tehát szó sincs átcsoportosításról és idő előtti megjelenésekről. Érdekes is lett volna, hiszen ez azt jelentette volna, hogy már a következő esztendőben megérkezett volna a Diablo 3.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20