The Godfather II – Hivatalosan is bejelentve!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi első információk után, az EA ma hivatalosan is bejelentette, hogy készül a The Godfather folytatása.

Tegnap délután láttak napvilágot a The Godfather II első információ, melyről mi is beszámoltunk. Az EA ma hivatalosan is bejelentette, hogy készül a játék, mely rengeteg újdonságot tartalmaz majd.

A történet a ’60-as évek Amerikájában játszódik és kívül esik Puzzo trilógiáján. Hunter Smith, a játék producere elárulta, hogy miután Michael Corleone átvette a Don-család irányítását új területek és városok meghódítását tervezi, így New York mellett Kuba és Florida piacának megszerzése a célja. Az RTS és RPG elemekkel teletüzdelt alkotás egyik fő újítása a "Don’s View", mely gyakorlatilag egy stratégiai térkép, ahol az egész játék gazdasági hátterét, a család életét és persze a rajtatütéseket is szervezhetjük. További információkat erre találtok!

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20