18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A QuakeCon első napján elhangzottak után újabb részletekre derült ma fény a Doom 4 kapcsán.

A Doom 4 fejlesztése még nagyon a kezdeti fázisban leledzik, így nem csoda, hogy a fejlesztők által elmondott dolgokból tudunk csak infókat csipegetni, valódi, lényegi részletekkel egyelőre senki se tud szolgálni. A QuakeCon első napján elhangzottak szerint a játék 30 FPS-en fut majd, amiről utólag kiderült, hogy csak PS3-ra és X360-ra érvényes ez az érték. Carmack állítása szerint mire a Doom legújabb része piacra kerül, a PC-k már képesek lesznek 60 FPS-t is stablian kisajtolni az adott játékból, így mindenképpen erre akarják optimalizálni a negyedik részt.

Érdekesség, hogy a Carmack azt is elárulta, hogy nem a Doom IV címet viseli majd a játék, ugyanis az nem a harmadik epizód közvetlen folytatása lesz. Teljesen új alapokra helyezik a játékmenetet, így a korábbi horrorisztikus, gatyába csinálós elemek nagy része eltűnik. A fejlesztőknek nem az a célja, hogy az utolsó lőszer kilövéséig rémülten rohangáljunk körbe-körbe. Éppen ellenkezőleg! A legfontosabb, hogy úgy érezd, Te vagy a játék hőse, Te vagy az, aki megmenti a világot és visszaveri a Pokol hordáit. Ettől függetlenül persze megmaradnak az ijesztgetős részek, de jóval kevesebb mértékben lesznek jelen az új Doom-ban, ami valószínűleg ismét M besorolást kap a tengerentúlon.

A többjátékos módról megtudtuk, hogy a Halo 3 és a Call of Duty 4 alappilléreiből építkezik majd, így minden bizonnyal egy izgalmas, látványos, pergős többjátékos funkcióval lesz gazdagabb a Doom új része. Carmack elmondása szerint az egész alapját a Quake Live-ra építik majd.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22