The Godfather II – Az első gameplay jelenetek!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi gyenge minőségű képek után megérkeztek a tökéletes felbontásúak, emellett friss információk és az első gameplay jelenetek is betoppantak az új Keresztapa-adaptációból.

A mostani rész teljesen mellőzi a mozis elemeket és ugyan nyomokban követi Francis Ford Coppola trilógiájának cselekményszálát, az 1960-as években játszódó sztori teljesen egyedi, ráadásul a GTA-stílus sem érezteti annyira hatását, inkább a taktikai elemek kerültek előtérbe, így csakis azok segítségével tudjuk kiiktatni a rivális családokat.

Korábban már meséltünk a "Don’s View"-ról, mely lényegében egy taktikai térkép, így ennek előcsalogatásával intézhetjük a leszámolásokat, a család gazdasági ügyeit, gyakorlatilag mindent. Az első képek szerint ez a kezelőfelület 3D-s megvalósításban jelenik meg, ahol a térkép pirossal jelöli az ellenséges családok által uralt területeket. Természetesen a mi feladatunk lesz, hogy minden eszközt bevetve hatalmunkat kiterjesszük az egész városra, ezzel pedig a Corleone családot az ország kiskirályává tegyük. A korábbi résszel ellentétben nem egy kisstillű bűnözőként vágsz neki a nagy kalandnak, hanem a Corleone család fejeként kell intézkedned. Az egyes területek elfoglalása után minden ott zajló üzletből a pénz hozzád folyik be – legyen az drog, prostítució, bármi -, továbbá rengeteg bónuszhoz juthatsz. Ha például fegyverkereskedelemmel is foglalkozol, akkor a tárakba gyömöszölhető lőszer mennyisége megnő.

Az egyes küldetéseket persze nem egyedül kell teljesítenünk. A család jól képzett embereivel, összesen hárommal megtámogatva indulhatunk útnak és a küldetések jellegéhez kell kiválasztatnunk a három legmegfelelőbbet, ugyanis nem mindegy, hogy milyen képességekkel rendelkeznek csapattársaink. Lesz például robbantási szakértő vagy olyan is, aki a zárak megbabrálásához ért.

A The Godfather II "M", azaz Mature besorolást kapott és jövő februárban érkezik a boltokba PC-re, X360-ra és PS3-ra. További érdekességeket itt olvashattok a játékról!

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19