18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnap leközölt információbomba után újabb hírmorzsákra leltünk erdőtúránk során.

A tegnap leközölt friss hírmorzsák után a PlayStation: The Official Magazine aktuális számában egy kazalnyi friss információról rántotta le a leplet.

A második részben három maffiacsalád kap helyet, akikkel egyaránt lehetnek külön-külön kenyéradóink, de akár szembe is szállhatunk velük. A rend őrei csak akkor hívnak erősítést, ha egy balhénk eldurvul, így ha csendben, diszkréten végezzük el a piszkos munkát, akkor maximum kisebb ellenállásba ütközve letudhatjuk azt. A fejlesztők ígérete szerint összesen 2 órányi átvezető jelenetre csorgathatjuk a nyálunkat. Három nagy fejezetből áll össze majd a Mafia 2 fő cselekményszála. Ezen kell majd Vito-nak átverekednie magát. A város teljes 5,7 négyzetkilométeres területe már a kezdéskor bejárható. A közelekdéshez nem csak saját járgányunkat használhatjuk, hanem taxit és foghatunk. Érdekesség, hogy négykerekű monstrumaink egyedi rendszámtáblát kapnak a játékban. Környezetünkre majd kétféle módon reagálhatunk. Lehetőségünk lesz normálisan lereagálni a dolgokat, de ha éppen olyan a kedvünk, akkor erőszakosak is lehetünk. A járókelők cigiznek, újságot olvasnak vagy épp a buszra várnak, egyszóval Empire City igazi nagyvárosként funkciónál, ahol valóban zajlik az élet. Az utcán található árusoktól – pl hotdog – is vásárolhatunk és ilyenkor nem támadhatnak ránk. A történet bizonyos helyeken választás elé állít bennünket, mely a végkimenetel szempontjából lesz fontos, ugyanis döntéseink határozzák meg a végkifejletet. Ergo többféle befejezési mód lesz a Mafia 2-ben. A folytatásban akár házat is vehetünk, illetve gyakorlatilag minden tárggyal interakciót létesíthetünk – a székek például elhajíthatóak lesznek. Nem lesz kezelőfelület a képernyőn, illetve fejlettebb lesz a checkpoint. Edzésekre járhatunk, ahol újabb közelharcban majdan használatos technikákat tanulhatunk meg. Végezetül pedig említsük meg, hogy állítólag átlőhetőek lesznek az ajtók.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanksben – A Wargaming rátesz még egy lapáttal!

A World of Tanks csapata újabb meglepetésekkel készült a karácsonyi szezon alatt a játékosoknak.

2025-12-22

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13