Kategóriák: PC hírek

Warhammer 40K MMO – Az első információk

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap még arról számoltunk be, hogy csak évek múlva készül el, most pedig a CVG jóvoltából az első információkra is fény derült.

Tegnap este még arról számolt be a THQ elnöke, Brian Farrell, hogy a tavaly márciusban bejelentett Warhammer 40K MMO csak évek múlva lesz elérhető. Erre ma estére megérkeztek az első információk!

A játékot az austini bázisú Vigil Games fejleszti, akik a CVG-nek azonnal leszögezték, hogy MMORPG-t fejlesztenek és nem MMOFPS-t. A fejlesztőktől azt is megtudtuk, hogy csapatokba verődve fogunk majd a mesés univerzumban kalandozni, mely koncepció egy sokkal monumentálisabb játékot vetít előre, mint a Warhammer Online. Joe Madureira, kreatív igazgató állítása szerint az összes létező faja szerephez jut, ráadásul mindegyik frakciónál különböző speciálitásokkal próbálják majd fokozni az élményt és az élvezhetőséget. Karaktereinkre különböző fegyvereket, páncélokat, scrollokat és sok egyéb mást aggathatunk. Az úriember azt is elárulta, hogy monumentális templomokat, elhagyatott építményeket és a háború után porig rombolt városokat és csatatereket fedezhetünk fel kalandjaink során.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13