18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A cseh Tiscalli két friss képet és egy raklapnyi új, eddig nem simert információt kaparintott meg a szintén cseh Illusion Softworks-től.

A  történet a második világháború befejezése előtt kezdődik, amikor a játék főhőse Vito hazatér háborús kötelezettségei után. A helyszín egy fiktív amerikai metropolisz, Empire City lesz, mely durván 10 négyzetkilométernyi bejárható területet ígér – ez kétszer nagobb, mint az első rész városa, Lost Heaven. A Mafia 2-ben két fő karakter történetével ismerkedhetünk meg. Vito és Joe közül csak Vito lesz irányítható, de Joe-nak is fontos szerep jut majd a cselekmény előrehaladásával. A fejlesztők ígérete szerint nagyon fejlett autótörési rendszerrel kápráztatnak el bennünket. A cseh srácok állítják, még a Burnout Paradise-nál is szebben és realisztikusabban törnek majd a járgányok, ráadásul a benzintankok is felrobbannak!



A benzinkutaknál kiszáradt tankjainkat megtankolhatjuk, illetve poros, sáros négykerekűeinket le is mosathatjuk, hogy újból csillogjanak-villogjanak. Nagyon fontos szerepe lesz a pénznek. Ruhát és élelmet is vásárolhatunk belőle. A kajának a San Andreas-ban már megismert funkciója lesz. Például ha
sokat eszünk, erősek leszünk. A Gears of Warban megismert fedezékhasználatnak elengedhetetlen eszköze lesz a fegyveres összecsapások túléléséhez.



A második rész 2009 tavaszán vagy nyarán debütálhat. Elsőként PS3-ra és X360-ra debütál a legújabb rész, míg a PC-s verzió pár héttel vagy akár hónappal később jelenhet meg.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20