Kategóriák: Hírek

Cevat Yerli: „Nincs több PC-exkluzív cím”

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CryTek CEO-ja, Cevat Yerli a PC Play-nek adott interjúban kijelentette, hogy a jövőben készülő alkotásaik nem lesznek PC-exkluzívak.

Az interjúban Cevat az okokat is kifejtette: A legtöbb kiadóhoz hasonlóan Ő is a kalózkodást hozta fel fő érvnek. Állítása szerint még mindig a PC-s kalózmásolatoktól szenvednek, leginkább ennek köszönhető, hogy a vártnál gyengébben teljesített a forradalmi grafikai újításokat felvonultató Crysis. A kalóz toplisták állandó éllovasa a játék és a CryTek-nél nem erre számítottak éppen ezért nagyon elkeseredett a csapat. Yerli az interjúban kifejtette, hogy ez az egész a PC-s társadalom központi problémája. Szerinte ez a legfőbb oka, hogy egy idő után teljesen kihalnak a platformra készített játékok, ugyanis nem éri meg, hiszen konzolon sokkal kisebb a kalózmásolatok jelenléte. Úgy véli, hogy ez a probléma komoly kihívás számukra is, de tanulva a Crysis hibájából úgy hiszi, hogy a jövőben bőven elég, ha támogatják a platformot, de nem exkluzív címekkel.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20