18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ezidáig ország-világ csak úgy ismerte, hogy Air Combat, azonban a francia Ubi ma végre lerántotta a leplet a játékról. Végleges cím, megjelenés, debütáló videó és részletek. Fáradjatok beljebb!

A korábban Air Combat néven ismert Tom Clancy nevével fémjelzett produkcióról ma végre véglegesen lehullt a lepel és megtudhattuk, hogy a játék végleges neve a H.A.W.X. lesz és az a bukaresti divizió kalapálja, akik korábban a Silent Hunter szériát és a Blazing Angels sorozatot is elkövették. A román székhelyű brigád a légi hadviselést prezentáló játékát még idén ősszel szeretné a boltok polcaira reptetni, ami egyelőre PC-re, PS3-ra és X360-ra esedékes.

A történet szerint a közeli jövőben, 2012-ben járunk, ahol az emberiség egy újabb globális konfliktus szélére sodródik. A magánhadseregek fontosabb szerepet töltenek be, mint valaha, a politikusok pedig képtelen dűlőre jutni, így hát a kialakult helyzetet egy félelmetes vasmadár pilótafülkéjében ülve kell helyrehoznunk. A H.A.W.X.-ban az ERS-nek (Enhanced Reality System) köszönhetően lehetőségünk lesz életünket könnyebbé tenni. A fejlesztők által kitalált rendszer többek között olyan dolgokat old meg helyettünk, mint radarok, közeledő rakéták érzékelése, sérülés-kontroll,ütközés-elhárító rendszer,  taktikai térképek, folyamatos információcsere, fegyverzet röppálya módosítás. A csapat többi tagjainak pedig különböző parancsokat is kiadhatunk.  Lehetőség szerint az ERS kikapcsolható lesz, így aki valóban szeretné megmérettetni magát, annak célszerű ezen funkció nélkül neki esni egy-egy küldetésnek, ugyanis a valóságérzet garantált. A játékban lesz kooperatív lehetőség is. Az egyjátékos kampányba akár három másik pilótatársunk is csatlakozhat, ráadásul mindezt a játék bármely pontján megteheti, illetve lesz 16 főt támogató online játéklehetőség is, ahol  tapasztalati pontokat és extr fegyverek megszerzéséhez szükséges pénzmagért folyik majd a küzdelem.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20