Mortal Kombat vs. DC Universe – Szuperhősökkel erősít a Midway

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hivatalos bejelentés egyelőre még nincs, de a kiszivárgott szóbeszédek szerint a Mortal Kombat hősei ezúttal a DC Comics legendáival csapnak össze.

Ha minden igaz, akkor a GamesRadar legénysége lesz az első, aki holnap a legújabb Mortal Kombat részről friss információkat közöl majd le egy videó társaságában. A hírt a srácok is bejelentették, akik egy különös képet mellékeltek, melyet azóta eltávolítottak a honlapról. A képen a háttérben – valószínűleg – Goro nagyherceg áll, előtte pedig egy sötét alak, aki egyesek szerint Superman lehet. Konkrétumok hiányában egyelőre tényleg csak találgatások mennek, még akkor is, ha egy másik kép is azt a hírt erősíti, miszerint Skorpió és a többiek többek között Batmannel fognak csatákat vívni.

A szóbeszédek szerint a DC Comics figuráinak felbukkanása egyben azt is jelenti, hogy kevesebb vér fog fröcsögni, illetve a kivégzések is "humánusabbak" lesznek, hiszen a Midway célja, hogy minél szélesebb körhöz jusson el a játék.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30