18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel tív évvel ezelőtt debütált a legutolsó Street Fighter epizód. Nem csoda, hogy a japán Capcom előtúrta a pincéből a verekedős játékok királyát, leporolta és némi ráncfelvarrás után újabb büntetést készülnek majd kiadni.

Több mint húsz éves múltra visszatekintő Street Fighter sorozat közel egy évtizednyi hallgatás után tér vissza rajongóihoz. A japán Capcom ugyanis ennyi esztendeje nem készített újabb SF epizódot, ami egyrészt bődületes nagy baki a felkelő nap országának sztárstúdiójától, másrészt óriási nagy szerencse, hisz most nem írhatnánk a készülő negyedik részről, mely ugyanannyira hagyományőrző, mint merészen újító próbálkozás.

Az első legszembetűnőbb változás a Street Fighter látványvilágában mutatkozik. Ikeno Daigo, a harmadik epizód vezető dizájnere ezúttal sem vall szégyent, ugyanis ügyesen kombinálja a 3D-s elemeket a két dimenziós építőkockákkal. Az előzetesen napvilágra került képek és videók tanúsága szerint a környezet teljesen három dimenzióban pompázik, míg a karakterek a jó öreg 2D-s perspektíva szerint harcolnak a szintén 2D-ben tündöklő csatatereken, azonban a művészien megkomponált helyszínek egyikén se használhatjuk ki mindhárom dimenziót. Ezek szerint a mai verekedős játékokban megszokott oldalirányú mozgásokat mellőzik a fejlesztők, továbbá a helyszínek adta interaktivitás lehetősége is elvész, de ezt ellensúlyozva a Capcom egy megfelelő védekező rendszert fejleszt ki, azaz egy-egy ügyes blokkolás után könnyedén lendülhetünk ellentámadásba. A festményszerű, harsány, élénk színekkel operáló látványvilág Ono Yoshinori, a Capcom Japan producere szerint masszívan bírni fogja a 60 fps-t.

Visszatér a jó öreg hatgombos irányítás, amely egyértelműen a klasszikus gyökerekhez kíván visszanyúlni. A fejlesztők ígérete szerint az egyszerű védekező-támadó mozgások mellett fontos szerepet kapnak majd a különböző halálos kombinációk is, melyeket csakis komoly gyakorlással, több gomb egyszeri bevetésével tudunk majd előcsalni rettegett karakterünkből. A mozgások fantasztikusan élethűen animáltak lettek, a kombók halálos erejűek, elemi erővel döngölhetjük ellenfeleinket a földbe, akiken komoly sebeket ejthetünk. Apropó sérülések. Az ígéretek szerint egy-egy ütközet során a bevitt ütések nyoma látható marad, ráadásul helyet kap majd egy "bosszúmérő", ami a bekapott ütések, rúgások során folyamatosan töltődik és ha elért egy kívánt szintet, akkor az erős rúgás és erős ütés gomb egyszeri lenyomásával egy olyan ultrakombó ellentámadást indíthatunk, amellyel végleg padlóra küldhetjük ellenfelünket. Természetesen ez a funkció a különböző speciális támadások során is felhasználható lesz, így azok erejét és sebzését könnyedén megsokszorozhatjuk vele.

Állítólag tervbe van véve különböző szupererős támadások bevetési lehetősége is, azonban erre jelenleg még nem találta ki a végleges koncepciót a Capcom. Az előzetes hírek szerint többféle megoldás is szóba került. Többek között a Street Fighter II Turbo-ban alkalmazott módszer, mely szerint minden karakter egyetlen egy szupertámadással rendelkezett. Felmerült a Street Fighter Alpha-ban használt rendszer is, amiben a különböző karaktereknek egyszerre több ilyen támadási formációjuk is elérhető volt, de akad olyan tábor is, akik a Street Fighter III példáját követnék és a karakter kiválasztásakor a összecsapás előtt kellene kiválasztanunk, hogy melyik szupertámadást óhajtuk majd felhasználni a szemtől-szemben üztközet során.

A Street Fighter IV-ben az ismert arcok többsége visszatér, így újra megmérkőzhet egymással Ryu és Ken, valamint visszatér Honda, Dalshim, Zangief, Blanka és Guile is. Női frontot a szépséges Chun-Li és az egyik új belépő, Crimson Viper képviseli majd. Szintén új tagként csatlakozik az illusztris társasághoz Abel, azaz a "múlt nélküli ember".

Továbbra sem tudni, hogy pontosan mikor debütál a leporolt Street Fighter széria legújabb darabja, az viszont biztos, hogy a játéktermi verzió mellett next-gen konzolon, illetve PC-n is napvilágot lát majd ez a remekbe szabott verekedős gyöngyszem.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30