Március utolsó napja igazán izgalmasnak ígérkeznek, ugyanis a GTA 4 hivatalos oldala több ízben is frissülni fog.
Külön érdekesség, hogy a Take Two hét elején tartott pénzügyi konferenciáján állítólag ismét szóba kerültek a letölthető tartalmak, melyek 2009-es üzleti esztendőben lennének elérhetőek. Azt már régóta tudjuk, hogy a Microsoft közel 50 millió dollártért cserébe 2008-ban biztosan leközöl majd a LIVE-on keresztül különböző tartalmakat, de ismét felmerült, hogy ezek a DLC-ék nem is biztos, hogy exkluzívak lesznek, azaz PS3-ra is elérhetők lesznek. Egy olyan verzió is lehetséges, hogy az X360-as tartalmakat kapják meg a PS3 tulajok, de csak 2009-ben.
Az egyik neves elemző, Michael Pachter számításai szerint a fejlesztés és a marketing közel 450 millió dollárba került, azonban a Take Two és a Rockstar több mint 1 millárd dollár bevételt remél, tehát a GTA IV-et mindenképpen nyereséges befeketetések között tartják számon az elemzők. Patcher azt is kifejtette, hogy akinek még nem sikerült előrendelnie a játékot, az ne keseredjen el, ugyanis az első héten a T2 több mint 6 millió korongot szór szerteszét a világban.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…