Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Lost Planet Colonies – Újból csótányirtás

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Lost Planet hihetetlen – számunkra érthetetlen – sikerén felbúzdulva a Capcom egy kipofozott verziót, a Colonies dobja május végén piacra.

A Lost Planet Colonies tartalmilag teljesen megegyezik majd az eredeti Lost Planettel, azonban a japán Capcom rengeteg földi finomsággal fejeli még meg. Ezek szerint az eddig elérhető összes letölthető tartalom helyet kap majd a dobozban, illetve újabb meglepetés tartalmak is felkerülnek majd a korongra. Az összes korábbi többjátékos pálya mellett négy új térkép, négy vadonatúj fegyver, négy új versus csúzli és négy új többjátékos karakter – két női és két robot – szerephez jut. Teljesen új multiplayer játékmódokban is kipróbálhatjuk magunkat, többek között egy olyanban, ahol egy idegen Akrid szörny bőrébe bújva kell levadásznunk az ellent. A Lost Planet Colonies május 27-én debütál PC-re és X360-ra, ennek megfelelően cross-platform lesz a cucc, azaz a PC-sek simán tudnak nyomulni a konzolosokkal is.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13