18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma délután végre lerántotta a leplett az Obsidian korábban hét lakat alatt őrzött RPG-jéről, az Alpha Protocol-ról.

Az Alpha Protocol alapötletét és karakterét olyan klasszikusok ihlették, mint James Bond, Jack Bauer vagy épp Jason Bourne. Főhősünk egy titkosügynök, aki különböző megbizatásokat teljesít a világ minden pontján. Miután felhúztuk szuperkém egyenruhánkat közel 10 fő képesség és azok 10-10 rangja vár majd ránk, melyet skill system leginkább a Fallout játékokhoz lehet hasonlítani. Főszereplőnk, Michael Thornton valós időben küldi majd túlvilágra a planétánkra veszélyes delikvenseket, akiket nemcsak lopakodás és szabotázs stílusban likvidálhatunk, de akár akcióhősnek képzelve magunkat a komoly aprításokra is rágyúrhatunk. Az Alpha Protocol perspektívája a Mass Effecthez hasonló TPS lesz, míg az irányítás a Bioshockéra fog hasonlítani. A dialógusok a Mass Effect-ben megismert módon zajlanak majd, azaz csak egy lehetőségünk lesz a párbeszédek során, tehát a lezajlott dialógusokat már nem ismételhetjük meg. Fontos szerep jut a románcnak is, azaz ha már egyszer jó képűnek teremtett meg bennünket az isten, akkor használjuk is ki a hölgyeknél ezen adottságunkat.

Az Alpha Protocol 2009 tavaszán debütál PC-re, PS3-ra és X360-ra, azonban a hivatalos bejelentésre csak a Game Informer magazin következő számában kerül sor, így a SEGA leszögezte, hogy ezek nem hivatalos információk, habár nem is cáfolta.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23