Kategóriák: 3DSMobil hírekPC hírek

The Sims 3 – Idő előtti információk

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg március 19.-ig várnunk kellett volna az első The Sims 3 információkra, de a ma megjelent Games for Windows aktuális számában jó pár részletről lehullt a lepel.

A The Sims 3 tízer oldala szerint csak március 19.-én kerültek volna nyilvánosságra a best-seller játék harmadik felvonásának első információi, azonban a Games for Windows magazin áprilisi számában egy 12 oldalas cikket olvashatunk a Sims 3-ről, melyből már idő előtt rengeteg újdonságra fény derült.

Ezek szerint a Maxis duplájára növeli a Sims 3 világát, azaz sokkal nagyobb szomszédságunk lesz, illetve a városok végre nem csak házakból és utakból állnak majd, hanem a korábbi részekkel ellentétben végre egyből kézhez kapunk több szórakozóhelyet. Klubokat, éttermeket, játéktermeket és gyönyörű parkokat látogathatunk majd a családdal és a haverokkal. Ezenkívül teljesen újraírják a karakterkészítő rendszert, illetve rengeteg, a játékmenetben komolyabb változatást vezetnek majd be. Bővebb információk március 19.-én.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20