Kategóriák: Hírek

Microsoft reakció a HD-DVD halálára

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap számoltunk be a Toshiba HD-DVD bízniszből való kihátrálásából, ami egyben a formátumháború végét is jelentette. A Microsoft ma hivatalos sajtólevélben jelezte álláspontját.Tegnap délután a Toshiba egyik munkatársa az egyik lapnak úgy nyilatkozott, hogy a japán cég kihátrál a HD-DVD mögül, ami egyben a formátumháború végét is jelenti, hiszen az utolsó bástyáját is elvesztette a korábban komoly támogatottságot élvező HD-DVD. A Microsoft ma kiadott egy sajtóközleményt, amiben rövid állásfoglalásuknak adnak hangot.

"Álláspontunk szerint a HD DVD formátummal kapcsolatos, közelmúltban napvilágot látott híradások nem fognak változtatni az Xbox360 platform megítélésén és piaci pozícióján.

Továbbra is meggyőződésünk, hogy alapvetően a játékkínálat az, amely meghatározza egy konzol népszerűségét. Az Xbox 360 konzol tulajdonosai számára érhető el a legtöbb játék, köztük számos exkluzív megjelenés , valamint a játékipar legsikeresebb címei.

A Toshibával való egyeztetés előtt, semminemű bejelentést nem kívánunk tenni az Xbox 360 HD DVD lejátszóval kapcsolatban.

A HD DVD eddig is csak egyike volt a számos megoldásnak, amelyekkel HD (high definition) tartalmakat tettünk elérhetővé a felhasználóink számára. A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy mindenki otthonában élvezhesse a HD minőségű szolgáltatásokat és természetesen nem fogjuk elhanyagolni a már széleskörben elterjedt DVD tartalmak támogatását sem. "

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20