Kategóriák: Hírek

Letette a fegyvert a HD-DVD

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony által is támogatott Blu-Ray nyerte a jó ideje húzódó formátumháborút, miután a Toshiba bejelentette, hogy kiszáll a HD-DVD bízniszből.

Nagyon úgy fest, hogy eldőlt a formátumháború, ugyanis egy nevét elhallgatni kívánó Toshiba munkatárs úgy nyilatkozott, hogy a japán cég már az utolsó simításokat végzi a kivonulásról szóló tervben. Hivatalos bejelentés elvileg jövő hétre várható, ami egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki magára hagyta a HD-DVD formátumot, ami egyben a haláltusáját is jelenti a technológiának. Egyesek a Betamax-VHS formátumháborúhoz hasonlították a mostani összecsapást, aminek kimenetelét a Warner év eleji döntése alapozta meg.



Az idei CES előtt jelentette be a stúdió, hogy áprilistól végleg felhagy a HD-DVD-k forgalmazásával és mostantól csakis a Sony Blu-Ray technológiájára összpontosít. A döntést követően már hat nagyobb stúdió állt a Sony mögött, ráadásul a Vicaom tulajdonában lévő Paramount is épp kiszállását tervezte, így a formátumháború végső kimenetelének első komolyabb lökését ezen két stúdió döntése indította el. Ezután nem sokkal a nagyobb áruház- és kölcsönzőhálózatok is sorsára hagyták a HD-DVD, majd a pornóipar is bejelentette, hogy a kéklézeres technológia mellett szavazott, így utolsó zászlóvívőként már csak a Toshiba maradt, aki elvileg jövő héten jelenti be a kilépését az üzletből, ami egyben a háború végét is jelenti.

A mostani háború áldozatai nem csak azon cégek lesznek, akik dollármilliókat buknak az üzleten, hanem azok a vásárlók is, akik nem bírtak várni és a lejátszók megjelenésekor azonnal bespájzoltak maguknak egy HD-DVD olvasót.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19