A Naughty Dog két nagykutyája, E. Daniel Arey és Bob Rafei otthagyták a csapatot é „Nagy Piros Gomb” néven új stúdiót alapítottak.A Naughty Dog két meghatározó embere, E. Daniel Arey és Bob Rafei nemrég búcsút intettek az Uncharted: Drake’s Fortune valamint a Crash Bandicoot, Jak & Daxtert kreáló csapatnak. A két úriember azonban nem sokáig maradt munka nélkül, ugyanis új stúdiót alapítottak. A Big Red Button jelenleg hat olyan IP-vel rendelkezik, amely egyelőre még tervezés alatt áll, azonban leszögezték, hogy mindenképpen olyan alkotásokat szeretnének készíteni, kiknek főhőse igazán egyedi, akik mögött majd komoly, eredeti ötletek és történetek állnak. Szeretnék ha széles körben el tudnák juttatni a játékaikat, illetve további céljuk, hogy a szakma nagy öregjeit egy helyre toborozzák, így egy olyan csapatot hoznának össze, akiknek szenvedélye ez a munka.
E. Daniel Arey a Naughty Dogs kreatív igazgatói posztja előtt olyan cégeknek dolgozott, mint az EA, az Activision és olyan neves alkotások munkálataiból vette ki a részét, mint a Gex, Crash Bandicoot, Jak & Daxter és az Uncharted
Rafei a művészi osztályt vezette és az Uncharted mellett a PS2-es Jak & Daxter vizuális élményeiért felelt.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…