Kategóriák: Hírek

KOTOR 3 szappanopera

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban tartott John Riccitiello, az EA CEO-ja egy előadást, ahol az egyk slide-on felbukkant a Knights of the Republic neve, amely azonnal elindította a találgatásokat.

Az idei DICE-n tartott prezentációt John Riccitiello, az EA CEO-ja, aki azonkívül, hogy megjegyezte, hogy több esetben rossz üzletpolitikát követtek, egy slide-ot is felvillantott, amelyen a BioWare klasszikusának, a KotOR-nak a neve is fel volt tüntetve. Azonnal megindultak a találgatások, hogy vajon a harmadik rész vagy a már régóta pletykált MMO-ról van-e szó, azonban az EA egy nyílt levélben gyorsan leszögezte, hogy az ominózus slide-on több kreatív tehetséggel megáldott fejlesztőket soroltak fel, akik korábban megjelent és jelenleg fejlesztés alatt álló játékok fejlestésében vettek részt. Az EA álláspontja szerint így elhamarkodott lenni bármiféle következtetést levonni a látottakból, azt viszont már nem említik, hogy a listán szerepeltek olyan címek is, amiket azóta vagy már korábban megerősített a kiadó.

Az IGN felkereste a LucasArts-ot, akik jelenleg egy titkos projekten ügyködnek a BioWare-rel együtt, de a San Fransisco-i csapat is csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy valóban együtt dolgoznak valamin, de annak nem sok köze van a Knights of the Old Republic-hoz.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30