Kategóriák: Hírek

Crysis – Tárgyalnak a filmadaptációról

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Cevat Yerli, a CryTek CEO-ja a Kotakunak adott interjúban kottyintotta el a hírt.

A Crysis nem rég lépte át az egymilliós álomhatárt, így a CryTek és az EA által kitűzött célt bőven túlteljesítette, így nem kérdéses, hogy a most már platinalemezes alkotás megkapja a folytatást.

Az interjúban a második részen kívül szó esett egy esetleges filmadaptáció lehetőségéről is, melyre Yerli annyit reagált, hogy valóban folynak már tárgyalások az esetleges adaptációról és valószínűleg az év végére már konkrétumokkal is elő tudnak majd állni. Addig is nagy izgalommal várják másik alkotásuk, a Far Cry filmadaptációjának vetítését, melyre 2009-ben kerül sor és nem más rendezte, mint a jó öreg Uwe Boll. Reméljük a nanoruhás hős eléggé vérszegény kalandját nem Ő viszi szélesvászonra.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20