18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 1UP jóvoltából friss képeket kaptunk a Volition alkotásának második felvonásából.

A sandbox stílusban számos alkotás próbált már a GTA babérjaira törni, de ezidáig még csak megközelíteni se sikerült a RockStar kultjátékának feledhetetlen sikereit.

A Saint’s Row első része mégis azok közé tartozik, mely kellemes meglepetés okozott és üde felüdülést hozott azoknak, akik kipróbálták a Volition remekét, mely a nagy sikerre való tekintettel természetesen folytatást kap.

A második rész állítlag multiplatform lesz és olyan újdonságokkal kíván majd szolgálni, mint a 45%-al nagyobb, szebben kidolgozott játéktér, a vadonatúj járgányok, mint például a jet-ski, motor, helikopter, stb. Ezenkívül lehetőség lesz mindkét kezünkben fegyvert tartani, a túszokat élő pajzsként használhatjuk fel egy-egy tűzharcban, illetve tovább fejlesztették a karakterkreátort is.




Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30