Kategóriák: Hírek

StarCraft Nintendo DS-en

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két lelkes amatőr neki esett a StarCraft Nintendo DS portolásának. Egész jól haladnak a munkával, már egy demó is elkészült.

A két lelkes francia házibarkácsoló művész fejébe vette, hogy a Blizzard 1998-as RTS remekét Nintendo DS-en is játszhatóvá teszi. A srácok nagyon jól haladnak a portolással, ugyanis alig három hete ügyködnek a StarCrafton és máris elkészültek az első demóval, mely a StarLite nevet kapta. Egyelőre csak épületeket tudunk gyártani és az egységeket kijelölni, illetve irányítani. Mindezt az érintőképernyőn keresztül. A további tervek szerint továbbfejlesztik az irányítást és ha minden jól megy, akkor Wi-Fin keresztül kommunikáló multiplayer módot is beleimplantálnak a játékba. Így egyszerre két játékos képes majd egymás ellen küzdeni. A 0.1-es demó innen szipkázható lefelé!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24