Street Fighter IV: új információk és részletek, a producertől

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A velem eggyidős korosztály még élénken emlékszik a füstös kocsmák mélyén megbúvó, színes-szagos arcade verekedős játékra, a Street Fighter-re. A harmadik dimenzió térhódításával, azonban nem tudott lépést tartani és egy időre el is tűnt a süllyesztőben. De most eljött az idő. Feltámad hamvaiból és hadat üzen a rivális nagymenőknek.

Yoshinori Ono-t, a játék producerét csípték mikrofonvégre, aki készségesen megörvendeztetett minket néhány fontos részlettel és újítással. Az első ilyen momentum a karakterek sérülés modellje. Ahogy kapjuk be a pofonokat, rúgásokat, az bizony nyomot fog hagyni a harcosunk testén. Mindenféle zúzódások és puklik fogják díszíteni őket. Jó, hogy erre végre hangsúlyt is fektetnek. A második szóra érdemes dolog, maga a játékmenet lesz. A Street Fighter IV ugyanis háromdimenziós megjelenítést használ, de a küzdelem a jól megszokott 2D-ben zajlik majd. Én azt gondolom, hogy így lesz szerencsésebb. Vannak olyan játékok, amelyek egész egyszerűen nem passzolnak bele a térbe. Technikai oldalról fényezve a dolgot, Ono uraság elmondta, hogy a frame rate stabilan fogja tartani a 60fps-t, ami dicsérendő és iszonyatosan látványos hatást kölcsönöz a festményszerű vizualitásnak. Végezetül pedig erre térnénk ki. A grafika leginkább egy térbeli hatású, megelevenedett festmény erejével lesz képes hatni a látóidegeinkre, mely kiválóan tükrözi, a Capcom-os srácok művészi vénáját. Már nagyon várjuk a stuff-ot! Konkrét megjelenésről egyelőre nem esett szó, de a srácok 2009-2010 magasságát tartják reálisnak.

 

                                          

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20