Kategóriák: Hírek

Új szervert állítottunk csatasorba

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kis kimaradás után újra üzemel az oldal, bár a hétvégén még számíthattok egy-két leállásra. Bővebb információk arról, mi is folyik a háttérben.A mai napon kis kimaradást tapasztalhattatok az esti órákban, ugyanis egy teljesen új szervert állítottunk csatasorba, és a kábelezési és szerelési munkálatok idejére le kellett húznunk mindegyik gépünket az internetről.

Az adatok mozgatása és a szolgáltatások beállítása miatt még további leállásokra kell számítani a mostani hétvége során, ami azt jelenti, hogy most éjszaka és vasárnap napközben is előfordulhat, hogy egyes szolgáltatások rövidebb ideig nem lesznek elérhetők.

Az eredmény azonban azt hiszem, mindenkit kárpótol majd, hiszen sikerült egy elég izmos gépet beszerezni és így már rendesen ki tudjuk szolgálni az utóbbi időben igencsak megnövekedett igényeket. Hamarosan felrakunk pár képet is az új vasról, amit a hoc.hu magazinnal együtt használunk majd.

Akit a technikai paraméterek is érdekelnek, álljon itt az új konfig néhány fontosabb paramétere:

– Dell PowerEdge 840, Xeon Quad-Core processzorral
– 4GB memória
– 4x73GB SAS (Serial-ATA SCSI, 10.000rpm) hot-swap merevlemez RAID-1 mirrorban

Továbbá mostantól minden gépünk között gigabites kapcsolat gondoskodik a gyors adatközvetítésről, a kifelé irányuló kommunikációt pedig hamarosan 300mbit sáv szolgálja ki.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30