Végre megérkezett a hazai boltok polcaira is a FIFA sorozat 2008-as darabja. Mint azt már évről évre megszokhattuk, most is vár ránk egy jópár újdonság.
Ismét játszhatunk mind európai, mind interkontinentális tornákon, az eddiginél több csapattal -lesz végre wales-i és ausztrál liga is-, de ha kedvünk tartja kreálhatunk teljesen új, saját csapatokat is. A játékba még több stratégiai lehetőséget zsúfoltak bele, még kidolgozottabb taktikai résszel megspékelve. Azok számára, akik az üzleti oldalát kedvelik a focinak, megmaradt a Manager Mód, illetve egy erőteljes online támogatást is kapott a progi, így már Online Futball Klubokat is létrehozhatunk, ha úgy tetszik. Ezek mellett csak hab a tortán a feltupírozott grafika és az új animációk serege.
És ha már FIFA 08, akkor megemlíteném azt is, hogy szombaton és vasárnap (október 6-7, 9 órától) Pesten az Árkádban zajlik az EA által szervezett FIFA 08 4v4 kupa következő fordulója. Fővárosi fociőrülteknek szinte kötelező…
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…