Kategóriák: Hírek

Kutatás a gyerekek internetezési szokásairól

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6 évnél fiatalabbak is interneteznek – elsősorban játékra használják a világhálót. Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek és családi portállal együttműködve 2007 júliusa és szeptembere között felmérte a 15 évesnél fiatalabbak internetezési szokásait. Hasonló vizsgálat korábban nem készült hazánkban.  
Az összesen 2 500 internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint, míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt pár hónapban lett internet-használó. Ez jelzi, hogy az internet használatát viszonylag korán, jellemzően már 10 éves kor alatt elkezdik a gyerekek.
„A VMRkids célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy sok igen fiatal, 6 év alatti gyermek is aktívan használja a világhálót. Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel új kérdéseket és lehetőségeket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket – így például a szülőfelügyeleti eszközöket – is a figyelem középpontjába helyezheti” – emeli ki Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

A legtöbben játszanak

A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten.
A 7-10 évesek többsége – 96 százaléka – szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között pedig már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség – 92 százalék – még az esetükben is játszik az interneten.
A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internet-használatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

A VMRkids kutatás kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internet-kapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást. A felmérést nyeremények felajánlásával támogatta a Microsoft, a Logitech, a Stabilo, az UHU, a Tessloff Babilon és a Kolping Hotel.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30