Kategóriák: Hírek

QuakeCon 2007 – További érdekességek az exporól

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Rage bejelentése és az Enemy Territory: Quake Wars dátumozása után kissé megfeledkeztünk a további kisebb, ámbár jelentős leleplezésekről szót ejteni.

  • Todd Hollenshead és John Carmack bejelentették, hogy az "id Tech5 engine" idővel nyílt forráskódú lesz, ugyanúgy, mint az összes eddigi motor.
  • Egyelőre nem tervez az id Nintendo Wii-re fejleszteni. Carmack szerint a Wii erőforrásai nem túl ütőképesek, komoly korlátok közé szorítják a fejlesztőket, így Carmack nem szívesen készítene játékot a masinára. Ezenkívül az XBLA szolgáltatásától is a hideg rázza, szintén a fent említett korlátok közé szorítások miatt.
  • Megvan a 2008-as QuakeCon időpontja és helyszíne. Továbbra is Dallasban, a Hilton Anatole-ban tartja majd meg össznépi gyűlését az id. A rendezvényt július 31-e és augusztus 3-a között rendezik majd meg.
  • A Wolfenstein mozi mellett egy új, szintén ebben a témában készülő alkotásról is szót ejtett Todd. A Raven Software műhelyebén szorgoskodó hangyák új munkájáról egyelőre nincs semmi infó, annyi viszont biztos, hogy a Threewave Software is ilyen témájú gamma fejlesztésén dolgozik, igaz, kizárólag a többjátékos mód a területük.
  • A korábbi pletykák beigazolódtak. Az id és a Steam közös megegyezésre jutott, így a közel jövőben számos id játék lesz majd cibálható a Steam szervereiről. A hivatalos oldalon máris megjelent a teljes lista, így olyan nevekhez juthatunk hozzá, mint a Doom vagy a Quake sorozat, esetleg a régiek által jobban ismert Hexen, Heretic saga.
  • Egy külső stúdió, a Pi Studio megbízásával készül az első Xbox Live Arcade játéknak készülő Quake Arena Arcade, ami egy multiplayer orientált alkotás lesz.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30