A Rockstar Games ma bejelentette, hogy az előzetes hírekkel ellentétben, nem idén október 17-én jelentetik meg a GTA soron következő részét.
A halasztást egyszerűen azzal indokolták, hogy még szükségük van egy kis időre, hogy az általuk megálmodott formába önthessék a stuffot. Végülis még mindíg jobban járunk egy kis plusz várakozással, mint egy idejekorán megjelentetett, csapnivaló játékkal, nem?
Sam Houser, a Rockstar alapítója így nyilatkozott: "Az új konzolok megadják számunkra a lehetőséget, hogy elkészítsük álmaink GTA-ját. A játék minden szempontból átalakult, a dizájnt is beleértve. Hatalmas lett és a hardware-ek határait feszegeti. A Sony és a Microsoft legjobb mérnökei most is az Edinbourgh-i csapattal dolgoznak, a konzolok erőforrásainak lehető legjobb kihasználásának érdekében. A célunk most is, mint mindíg, hogy felülmúljuk a játék rajongóinak még a legvadabb várakozásait is és létrehozzuk a lehető legjobb játékot."
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…