Kategóriák: PC hírek

GC 2007 – CryTek tervek

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crysis novemberi debütálása után sem áll meg az élet a – egyelőre – német székhelyű csapatnál. Készül a Far Cry 2 és egy négy éve zajló projekt is úton van. Cevat Yerli, CryTek atyaúristen nyilatkozik.

A GameSpot kapta mikrofonvégre a CryTek vezérét, Cevat Yerlit, akit a november 16-án debütáló Crysisről és a játék utáni helyzetről faggattak a srácok.

Cevat elárulta, hogy gyakorlatilag teljesen kész a Crysis. Még 2-3 napot kell dolgozni a gammán, majd a következő hat hétben a bugok kiírtása és a végleges polírozás lesz a fő feladata a fejlesztőgárdának. A beszélgetésből azt is sikerült megtudnunk, hogy a hónap végén, vagy szeptember hónapban kézbe kapunk egy játszható demót a Crysisből, azonban részleteket nem volt hajlandó elárulni. Hab a tortán, hogy ha a fantasztikus FPS eladásai megütik a kívánt mércét, akkor az eredetileg trilógiának készülő Crysis további két résszel gazdagodhat, azonban ehhez meg kell várnunk a november 16-ai premiert.

A novemberi debütálás utáni életről is elárult pár apróságot Cevat. Jelenleg nagyban zajlik a Far Cry 2 fejlesztése, azonban egy eddig be nem jelentett közel négy évvel ezelőtt indított titkos projekthez nyúlnak majd a srácok, aminek a hivatalos bejelentésére már nem kell sokat várnunk.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23