Call of Duty 4 – Gigantikus tárhelyek a HD-hez?

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CharlieOscarDelta egyik fórumozója lett figyelmes egy komoly érdekességre.A korábbi tervekkel ellentétben nagyon úgy néz ki, hogy a zászló most már egy nemzetközi bétatesztnek áll. Az Infinity Ward korábban csak az amerikai X360-felhasználók számára szerette volna biztosítani a multiplayer bétateszt lehetőségét, azonban az össznépi felzendülés nagyon úgy fest, hogy megtette hatását, ugyanis valószínűleg mindenki harcba indulhat majd.

Azonban akadt egy új probléma. A CharlieOscarDelta olvasható volt egy bejegyzés, amely arról mesél, hogy a High Definition-höz igen komoly bithalmaz mennyiségre lesz majd szükség. Az úriember megkérdezte, hogy pontosan mennyi helyre lesz szükség a HD futtatásához. A válasz szerint 1.7 GB-ra. Ha esetleg nem rendelkezel ennyivel, akkor érdemes felszabadítani egy kis tárhelyet, kb. 2 teljes GB-t, majd újra neki esni a letöltésnek. Ha esetleg nem tudnánk, hogy állunk tárhely ügyileg, akkor sincs gond, az Xbox Live értesít bennünket, hogy nem áll rendelkezésre a szükséges hely.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19