19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy teljesen új játékon dolgozik a Kuju csapata, ami egy eddig igencsak ismeretlen világba kalauzol majd el minket.

Ma délután leplezte le a Kuju legújabb munkáját, a To End all Warst, mely meglepő módon az első világháború eseményeit tárja majd fel előttünk, minden bizonnyal hihetetlen részletességgel, ugyanis a srácok az EPIC gyöngyszemét, az Unreal Engine 3-at licenszelték készülő játékukhoz.

"A játék kulcsa, és szíve nem más, mint a történelmi hitelesség, az egyes helyszíneket a lehető legnagyobb hitelességgel igyekeztek reprodukálni, csak az akkori fegyverek szerepelnek a játékban is, sőt még a katonák egyenruháira is figyeltek" A korszak stílusát próbáltuk visszahozni, reméljük sikerült" árulta el a Gostlight.


"Az FPS játékok dzsungelében hatalmas a verseny, ennek ellenére hiszünk benne, hogy a To End of all Wars egy olyan névvé, olyan fogalommá válik majd, ezek között a játékok között, amiből egy teljesen új játékvilág fog kialakulni" -tette hozzá a Ghostlight igazgatója Khaled Lababedi.

A játék 2008 nyarán lesz elvileg kész és kizárólag PS3-ra és X360-ra készül.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19