19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az ausztráliai PC Powerplay magazin elsők között pillanthatott be a Far Cry 2 kulisszái mögé. A fejlesztők számos érdekességet is elárultak a játékkal kapcsolatban.

Az ausztrál magazin több oldalas cikket közölte le a múlt héten leleplezett Far Cry folytatásról. A cikket olvasgatva kiderül, hogy 14 új járgány, 30 vadonatúj fegyver vár majd ránk. A történet lényegében teljesen non-lineáris vagyis oda megyünk és akkor, amikor csak akarjuk. Kicsit olyan ez mint a STALKER esetében. Különböző frakcióval működhetünk majd együtt. Barátságokat köthetünk, de akár ellenségeinkké is válhatnak majd az egyes népek. Dinamikus időjárásrendszer került aj átékba. Ha fúj a szél, akkor a fák lombkoronáis is lengenek, ha a szél felerősödik, akkor akár ki is dőlhetnek a több méteres növények. Ötven különböző ellenfél modell kap majd helyet a Far Cry második részében. Teljesen elpusztítható lesz a környezet. Az előzetes tervek szerint DX10 támogatást kap a játék, ezenkívül támogatni fogja a quad core technológiát is. A tökéletes látványvilág előcsalogatásához egy GeForce 8800-as lesz a legmegfelelőbb GPU. Persze aki nem rendelkezik ilyen erőművel annak sem kell aggódnia, ugyanis a fejlesztők a lehető legjobb optimalizálásra törekednek, ami annyit jelent, hogy a DX9 támogatás mellett egy realtíve gyengébb gépen is elfut majd a legújabb dzsungel harcos őrület, amihez minimum 1GB memóriát javasolnak az okosok.

Teljes cikket ITT találjátok!

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22