19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mr Molyneux legutóbb a készülű RPG forradalmian új harcrendszeréről beszélt.

A Fable 2 harcrendszere, ahogy a fejlesztők nevezik, az "egygombos harcrendszer". Ez az elnevezés annyit takar, hogy bármilyen harci helyzetbe is keveredk a játékos a kalandok során, össz-vissz egyetlen egy gombot kell majd nyomogatni. Ha hosszan nyomja a delikvens, akkor védekezik, ha jól időzít, az ellenfél támadásakor ellentámad, illetve hosszabb rövidebb gombnyomások egymásutánja érdekes kombókat eredményez majd…mondják a készítők. Hogy mennyire lesz ez használható, azt a kritikus játékostársadalom majd eldönti.

Elhangzott még, hogy a játék során szerzett sebekek nyomai, egyész végig megmaradnak és befolyásolják majd az NPC-k játékoshoz való viszonyulását is. És úgy néz ki, hogy itt nem lesz olyan, hogy idejekorán elpatkol a főhős…. Ezt úgy oldják meg, hogy ha elvesztünk egy csatát, akkor az ellenfelek ájulásig vernek majd minket (milyen jól hangzik, igaz…) és a játék felajánlja hogy bizonyos tapasztalati pontért és persze aranyért cserébe felkelhetünk, mintha mi sem történt volna. DE ha túl sokáig maradunk fekve, jönnek a már említett hegek, és valljuk be, egy méretes forradás az arcon nem éppen vonzó….az NPC-k szerint sem…

Egyébként állítólag már nagyjából kész van a game, de mivel azt akarják a srácok, hogy ez legyen az eddigi legjobb RPG, úgy döntöttek, hogy még kb egy évnyi csiszolgatás ráfér…Mi tudunk várni….

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23