Kategóriák: PlayStation 3 hírek

E3 – Time Crisis 4 PlayStation 3-on

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony bejelentette, hogy mikor érkezik a TC4, és felfedtek pár kecsegtető részletet is a stuffal kapcsolatban.

A Sony bejelentette, hogy PS3-ra készülő új akciójátékuk, a Time Crisis 4 idén novemberben kerül majd a boltok polcaira. Alalpjában véve a már klasszikusnak számító PS2-es széria next-gen újragondolásásról van szó.

Természetesen ígérik a sokkal élvezetesebb játékmenetet, amire komolyan megvan az esély, illetve azt, hogy a játék ki fogja használni az új-generációs konzolok lehetőségeit. Ennek megfelelően nagy felbontású grafika várja majd a játékosokat, valamint a fejlesztők nagy hangsúlyt fektetnek az új G-Con 3 vezérlőkarok lehetőségeinek kiaknázására. Az igazán nagy újítás, hogy itt már lesz lehetőségünk belső nézetből is osztani az áldást, így a megrögzött FPS rajongók is tehetnek vele egy próbát.

A történetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy bizonyos Giorgio Bruno, VSSE ügynök szerepébe bújva kell majd megakadályoznunk, hogy szuper-titkos fegyverek jussanak terrorista kézre (FPS módban Rush Kapitányt irányíthatjuk majd). A lényeg a reflexeken lesz, állítják a készítők, és az új vezérlő lehetőségeinek hála, bárhol bármely irányba lövöldözhetünk majd, és a fegyverarzenált is tiszteletet parancsolónak ígérik. Ez minden esetre elég destruktívan hangzik, ami -tekintve a műfajt- nagyon jó.

A fő sztori mellé kapunk egyéb játékmódo

kat, mini-game-eket is. És ha single módban már kő kövöm nem maradt, irány a multi!

Akkor most lássuk az új game főbb érdekességeit:

  • Következő generációs G-Con 3: A minden porcikájával a következő generációs játékélmény tökéletesítésére tervezett G-Con 3 vezérlőn duál analóg joystickkal irányíthatod a főhős mozgását épp úgy, mint a kamera látószögét. 

  • FPS mód: Újfajta, exkluzív játékmód, kizárólag a PS3-on. A Time Crisis történetében először a játékosok szabadon barangolhatnak öt új belső nézetű lövöldözős szinten. 
  • Még fejlettebb arzenál: a szokásos, pisztolyokból és puskákból álló fegyverkészleten kívül a játékosok szerezhetnek gránátvetőket és járműre szerelt géppuskákat is (kizárólag a G-Con 3 FPS módban), amivel tovább erősíthetik tűzerejüket. De vannak a játék során megszerezhető, kizárólag a konzolváltozatra kifejlesztett bónusz fegyverek is.
Megosztás
Közzétette:
Wolf

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20